Sokan már tudhattok arról, hogy 2020. márciusában, az életem fenekestül felfordul majd.

Mintha a fejem tetejére állnék, ugyanis a lehető legtávolabbi ország egyik új, még talán nem is ismert faja leszek, a Rettenthetetlen Pandalány. És ez a hely nem más, mint

Új-Zéland.

Azért kezdek már neki most a blogolásnak, mert egyelőre, nem sikerült még teljesen feldolgoznom, hogy három hónap múlva, ez lesz az új valóságom.

Hihetetlenül messze.

Már egy ideje bennem van az érzés, hogy szeretnék kicsit kiszakadni az itteni dolgaimból, mert néha úgy tűnik, hogy sehova sem haladok, csak a saját tengelyem körül keringek, hol boldogan, hol pedig kevésbé.

De most végre megint úgy érzem, hogy sikerült bebizonyítanom, hogy amit szeretnék, azt el tudom érni, és végre megint letehetek valamit az asztalra, hogy ide nézz, ezt is megcsináltam. És elsősorban nem nektek, hanem magamnak akarok bizonyítani.

Habár nem számítottam arra, hogy valóban én leszek az az ember, akire szükség lesz ebben a projektben, abban viszont hittem, hogy minden úgy lesz, ahogy lennie kell. 

Azért be kell valljam, sok féle gondolat, és érzés cikázik bennem az elmúlt napokban, és ezek nem, hogy csökkennek, de napról napra erősebbek, és intenzívebbek.

Mert hát persze a boldogságom kétségtelen,

                                                                  elégedett vagyok,

                                               büszke                                       lelkes

iZgAtoTt                                                  .

Ugyanakkor félek. 

Mert hát, csessze meg, több ezer kilométerre leszek egy háromszor nagyobb szigeten, mint Magyarország, a Csendes-óceánnal körbevéve, átrepülöm a világot, egyedül, a családomat, barátaimat hátrahagyva, hátrahagyva mindent és mindenkit, talán még az eddigi önmagamat is.

És olyan kultúrába csöppenek, amit eddig nem ismertem, idegen nyelven beszélő, elvileg kedves emberek fognak majd körülvenni, idegen szokások, felfedezetlen területek, ismeretlen élmények tömkelege vár rám, hosszú ideig.

Habár ott van a sok kétség a fülem mögött, hogy mi lesz, hogy lesz, hol leszek, kivel leszek, milyen idő lesz, hogy fogom én ezt megoldani, tudok-e majd ismerkedni, el tudom-e majd végezni a rám bízott feladatot, eleget tudok-e tenni az elvárásoknak, lesz-e időm mindenre, ki fogom-e bírni azt a kilenc hónapot-

és habár ennél még százszor több kérdésem van még, amivel tele van a fejem, abban biztos vagyok, hogy minden úgy lesz, ahogy lennie kell.

És én végeláthatatlan kalandvággyal és várakozással vágok neki, életem legjobb, legszebb, és legemlékezetesebb utazásának!

Felkötöm a gatyám!