Tegnap, ahogy sokan már láthattátok is, egy igazi Hobbit kalandnak vágtam neki, és valójában úgy éreztem magamat, mint Bilbó, amikor a Hobbit első részében fut Gandalf és a törpök után,

*( Ráadásul, mivel hegyben-völgyben lakunk, és ahogy mentem fel az autóbeállónkon, tisztára úgy néztem ki, mint ahogy ő rohan ezen a GIF-en is.) - hogy belevágjon a legveszélyesebb kalandjába!

Az enyém persze közel sem volt annyira félelmetes, sőt, de azért kellett hozzá tervezés, kitartás, és egy kis talpraesettség.

A napomat ugyanis 3:50-kor kezdtem, a telefonomat jó távoli helyre rakva, hogy mindenképp kikeljek az ágyból mielőtt megnyomnám a szundi gombot, és újra felrázhatatlan álomba merüljek.

Előtte való este minden étkezéshez megfőztem, és elkészítettem az adagokat, hogy a speckó étrendem, ezen a rendkívüli napon se boruljon fel. A reggelimet már a parkolóban ettem meg, müzlis tányérban, mert féltem, hogy nem érek időben New Lynn-be.

A vezetés után vonatra száltam, ami bevitt Auckland CBD-jébe, ahol gondtalanul sikerült megtalálnom a Cheeky Kiwi Travel-es kisbuszt, és már várt rám az idegenvezető bácsi. Felvettünk még egy koreai csajt, meg egy kínai családot, szóval nagyon érdekes napnak néztem elébe, az érthetetlen kínai hablaty hallgatását sikerült a tűrőképességem határáig tolniuk, de mindenki túlélte a napot, hála égnek.

​​​

Én, ahogy beültünk a kocsiba, minden alkalommal rögtön bevágtam a szunyát, de olyan volt, mintha így is mindent hallottam volna az idegenvezető bácsitól, aki egyébként megállás nélkül nyomta a dumát szerintem. Egy darabig jó volt, aztán kevésbé!

De, így hogy aludtam, viszonylag hamar odaértünk az első megállónkhoz, amiii, akár hiszitek, akár nem: Középfölde volt!

Már az odavezető út is mesésen haladt mellettünk, ezek a dombok, amik úgy néznek ki, mint a szépen kikanalazott fagyik, olyan érzése van az embernek, amikor ránéz, hogy ezt tuti csak iderajzolták.

Tényleg, a gyerekek szoktak ilyen szabályos dombokat rajzolni.

És még birkák is voltak elhelyezve rajtuk.

Ez a terület egyébként az Alexander család saját tulajdonban lévő farmja, ahol kb. 1250 birka legelészik, de itt megtalálták azt a helyszínt, amit Tolkien leírt a könyvben Hobbit falváról.

Az egész varázslatos volt. Persze az ember valószínűleg jobban élvezné, ha nem sorban kellene menni, hogy végig érjünk időben a túrán, de hát az lehetetlenség lenne. A vírusnak „köszönhetően”, csak 25 fős csoportban mentünk, de amikor minden rendben van, akkor egy csoport kb. 45 fővel működik. Így mi most nagyon szerencsések voltunk.

Nem beszélve arról, hogy gyönyörű szép időnk volt hála égnek, így lassan a tél közepén nehéz olyan napokat kifogni, hogy ne essen az eső, ráadásul, alig indítanak szervezett utakat, mivel nincsenek turisták, szóval ehhez isteni közbenjárás kellett, vagy ha témánál akarunk maradni, akkor a gyűrű ereje? Vagy Gandalf? Mindegy.

Egyébként nem könnyű egyedül utazni, nagyjából én voltam egyedül, aki szólóban nyomta a bulit. Mindig mást kértem meg, hogy csináljon rólam képet, és az emberek kb. 80%-a képtelen normális képet csinálni, így Bilbó háza előtt egy olyat sikerült, ahol kisütötte a nap a fejem, tehát egy fehér golyó van helyette, valamint össze-vissza áll a felsőm, ééés még a fotózó árnyéka is benne  van! Éljen!

De, legalább megtanultam, hogy az ember itt is magában bízhat igazán, ezért kell használni a szelfi-botot! Na, majd legközelebb.

Igazából nem tudtam betelni a hellyel, mindent le akartam volna fotózni, tényleg ugyanúgy nézett ki, ahogy a filmekben, és nagyon boldog vagyok, hogy eljutottam ide.

A túra vége a Green Dragon fogadóban zárult, ahol kaptunk egy hobbit sört, ami úgy a fejembe szállt, hogy utána kicsit kóvályogva mentem vissza  buszunkhoz.

Az ajándékbolt egyébként elkeserítően gagyi cuccokkal volt teli, és szürreálisan túl voltak árazva, pedig szerintem nem lenne nehéz jó és otthagyhatatlan szuveníreket csinálni egy ilyen témában, de ez itt nem sikerült sajnos.

Ezután, pedig tovább mentünk a kisbuszunkkal ázsiai társaságommal karöltve, amiről egy új fejezetben fogok beszámolni, mert lehet így sem fogjátok elolvasni ezt a beszámolót, mert olyan hosszú lett.